Antifasiszták Magyarországi Demokratikus Pártja

MINDNYÁJAN MAGYAROK VAGYUNK!  

Egyik szervezője voltunk a Civil Nemzeti Csúcs által szervezett szegénység - ellenes tüntetésnek. A tüntetésre szóló felhívás ma is aktuális:

Tisztelt Szervezetek, Tisztelt Honfitársaink!

Elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy szembeszegüljünk a népnyomorítással, az elszegényítéssel, az egyenlőtlenség példátlan elmélyülésével, a társadalmi igazságtalansággal, a korrupcióval, az élősködéssel. Elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy ne tűrjük tovább, ami tűrhetetlen, és országos mozgósítással Budapesten felvonuljunk a szegénység ellen, a bérből és fizetésből élők megélhetéséért, a kisnyugdíjasok megélhetéséért, a tönk szélére került kisvállalkozások megmentéséért, a kisemmizettek jogaiért. Követeljük a javak igazságosabb elosztását és a társadalmi igazságosságot. Mindezt a szolidaritás és az egymás iránti szeretet jegyében.

A megmozdulást november második vasárnapján (8-án) tartjuk 13.30 óra kezdettel. A felvonulás helyszíne Budapest V. ker. Szabadság térről a Honvéd utcán át a gyűlés helyszínére, az Alkotmány utca Kossuth L. téri torkolatához.

A felvonulás fő jelszavát hat méter széles transzparensünk tartalmazza: Munkát - Békét - Biztos megélhetést! Célunk egyértelműen a dolgozókért való kiállás, a mindennapi megélhetésükért küszködőkkel vállalt szolidaritás, a munkavállalók összefogása az emberhez való megélhetésért, az egészségügyi ellátásért, a társadalmi és nemzeti fejlődésért.

Szándékainkat részletesen a mellékelt eredeti FELHÍVÁSBAN fejtjük ki. Kérjük, hogy csatlakozzatok, és szervezzétek az embereket a részvételre! Terjesszétek a FELHÍVÁST, hogy minél többen adjunk hangot a dolgozó, alkotó, értékteremtő többség közös akaratának, mert ezt rajtunk kívül senki sem teszi!

Hidvégi Tibor és Bársony Margit beszéde itt.




A Szervezők nevében: Hidvégi Tibor elnök
Antifasiszták Magyarországi Demokratikus Pártja
ANTIFASISZTÁK MAGYARORSZÁGI DEMOKRATIKUS PÁRTJA - 2010 Minden jog fenntartva!